fbpx

Személyes felmérésünk alkalmával pontosítjuk a méreteket, tanács adunk és együtt ötletelünk, mit lehet Önnél megvalósítani és hogyan. Itt történik meg az a lépés, amikor már együtt közös útra lépünk, és fizikailag is elkezdjük megvalósítani a terveket.

Nem jellemző, hogy jelentős változtatást kell eszközölni az előzetes ajánlatokhoz képest, mindössze kisebb pontosításokról szokott szó esni és ezzel már célegyenesbe is érünk. Indulhat az álom megvalósítása.